Egy finom citromos görög leves rizottó formában (mert ugyebár miért ne variálnánk meg mindent...)
Hozzávalók (4 személyre):
2 nagyobb csirkecomb
2 fej vöröshagyma
1 nagy csokor petrezselyem
2 citrom reszelt héja
fél citrom leve
3 nagy fej gomba (pl.: csiperke)
1 bögre rizs
2 gerezd fokhagyma
só, bors
kevés olaj
1,5 dl száraz fehérbor
A vöröshagymákat és a fokhagymákat apróra vágtam, a combokat kicsontoztam (nem baj, ha marad rajta egy kevés hús) és kisebb kockákra vágtam a húst. A gombákat alaposan megmostam, félbevágtam és vékonyan felszeleteltem. A petrezselymet szintén felaprítottam.
A hagyma felét kis olajon pirítani kezdtem, majd mikor üveges lett, rádobtam a gombát is. Egy kis pirítás után a csontokat is rádobtam. Bő egy liter vízzel felengedtem, sóztam, borsoztam, és a petrezselyem negyedét is hozzáadtam, valamint a reszelt citromhéj felét is. Lefedve hagytam lassan forrni. Fél óra után hozzáadtam a fél citrom levét, egy újabb negyednyi petrezselymet és sóval, borssal korrigáltam. Újabb fél óra gyöngyözve forralás után leszűrtem, a csontokon kívül a többi szilárd részt is megtartottam.
A felkockázott csirkecombokat kevés olajon a felaprított fokhagymával erősen átpirítottam, majd félretettem.
A maradék vöröshagymát kevés olajon pirítani kezdtem, majd hozzá adtam a rizst, és azt is átpirítottam, ezután ráöntöttem a bort. Innentől kezdve amint felszívta a folyadékot a rizs, egy merőkanálnyi levest mertem rá (ez egy másik lábosban már szűrt állapotban folyamatosan forr, hogy ne hűtse vissza a rizst). Amikor a leves már félig elfogyott, fedő alatt puhítottam a rizst ~10 percig, majd hozzáadtam a húst (mikor a rizs már majdnem kész) és a leves szűrőben fennakadt részét, a maradék citromhéjat és petrezselymet, majd továbbra is apránként adtam hozzá levet.
Elvileg úgy jó a rizottó, ha a rizs "al dente" miszerint enyhén roppanós keménységű, és olyan sűrű az étel, hogy a tányért kicsit megdöntve szépen "átkúszik" a másik oldalra.